2013.10.02. 17:07, Ellenna
Avagy, egy novella.
„A madár mindig szárnyalni akar, ez az élete értelme. De egy törött szárnyú, kalitkába zárt madár mit tud kezdeni az életével? Semmit.
A világ zord, fájdalmas és hazugságokkal telt. Az emberek meghalnak, elmennek, és elfelejtik őket. Mintha meg sem születtek volna. A tudatlanok a mosolyuk mögé rejtik a bánatukat, a bolondok pedig sírnak, de megvigasztalják őket.
De ez valóban így van? Tényleg, mindenki ilyen szeretetteljes ebben a világban? Honnan tudod, hogy nem épp egy kést szorongat a kezében az, aki ma megölel, és kedvesen mosolyog rád?
Mindig is szerettem volna madár lenni. Olyan madár, akit nem tudnak kalitkába zárni, akinek nem tudják eltörni a szárnyait. De ezt sem kaphattam meg. Olyan rossz ember vagyok én? Mit tettem, ami ellened volt, Istenem?
Szörnyű érzés. Szörnyű érzés látni az embereket, akik még saját magukat is átverik azzal, hogy minden rendben, és tudnak mosolyogni. Én már nem tudok. Egyszerűen eltört bennem valami. Volt egy pont, ahol már elég volt.
Talán azért, mert anyám egy prosti, akit nem érdekel, hogy férje mindennap leissza magát a sárgaföldig, hogy egyelten fia drogozik, lánya pedig teljesen magára van utalva ebben az idegen világban.
A fájdalom minden nap velejéig hatol a csontjaimban, és ezt az érzést nem tudom kitörölni. Legszívesebben ordítanék, amilyen hangosan csak tudok. De erre semmi szükség nem lesz.
Hogy miért? Egyszerű: öngyilkosság. Kinek hiányoznék? A szomszéd néninek, aki minden nap köszönt, és megkérdezte, hogy vagyok? A szüleim utálnak, amiért megszülettem, bátyám nem foglalkozik velem, és barátaim sincsenek.
Céljaim, álmaim? Azok se. Legfeljebb az, hogy a béna lábaimat újra mozgatni tudjam. De ez, tizenöt év után, szinte már lehetetlennek bizonyult. Ezzel a levéllel szeretnék elbúcsúzni ettől a romlott világtól, és ha meg is találja valaki, egyet kérek. Ne sajnáljon.
Én sajnáltam már magam eleget. Meguntam. Te, bárki is vagy, ne elolvasod ezt, ne hozz virágot a síromra. Ne ejts értem egy kósza könnycseppet sem.
Én már nem érzek semmit. Mintha már a lelkem rég meghalt volna, éppen ezért nem félek. Te, bárki is vagy, aki olvassa ezt, tanácsot szeretnék adni. Ha bármi akadályba ütközöl, küzdj, és ne dobd el az életed úgy, ahogy én teszem. Te, bárki is vagy, aki olvassa ezt, most figyelj:
Ne rohanj, és ne emészd magad. Csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és érezd a virágok illatát.”
- Üdvölzettel: Elena Howarth
AJÁNLOM AZ OLDALT
